EszközökMás nyelveken
|
TurizmusA turizmus a turisták tevékenysége, tágabb értelemben az idegenforgalom névvel is jelölt gazdasági ágazat, amely a turistatevékenységek, köré szerveződő szolgáltatásokon és intézményeken alapul. A nem hétköznapi életvitelhez tartozó helyváltoztatások és utazások körében nem érintjük a népvándorlásokat, háborúkat, bár azok is nagymértékű helyváltoztatással járnak. A turizmus fő szereplője nem a hódító vagy véglegesen menekülő, hanem a külvilágot békésen megismerni vágyó és az állandó környezetébe visszatérő emberről szól.
[szerkesztés] A turizmus, mint tevékenységA turizmus által az emberek a szabadidejüket a szokásos környezetükből kiszakadva, attól eltávolodva töltik el, ismert vagy ismeretlen, rendszerint távoli helyekre utazva. A turizmust az embernek az állandó környezetétől eltérő tevékenységek, a változatosság iránti igénye motiválja. [szerkesztés] A turizmus fajtáiA turizmus egyik alapvető fajtája az, amikor a turisták ismeretlen helyre, országba, földrészre tesznek kirándulást vagy utazást, és az ottani emberekkel, tájakkal, városokkal, kulturális szokásokkal ismerkednek, turisztikai látnivalókat keresnek fel. Az ilyen turisták számára az idegenforgalmi ágazat szereplői különféle turisztikai programokat is szerveznek a szervezett turizmus keretében. A turizmus másik fő fajtája a meghatározott útvonal bejárására vagy megadott cél elérésére irányuló, többnyire természeti környezetben folytatott, sportolással egybekötött kirándulás, az úgynevezett túra (gyalogtúra, teljesítménytúra, biciklitúra, vízitúra, hegymászó túra, lovastúra, sítúra stb.) Ez gyakran védekezés a civilizációs stressz ellen: a szabadidő olyan eltöltését jelenti, amikor a városi ember elhagyja a mesterségesen kialakított környezetét, és megpróbál természetesebb környezetbe eljutni. A turizmust ezenkívül az alábbi szempontok szerint csoportosíthatjuk: Cél szerint: A turizmus céljai igen különbözők és sokszínűek. Célja szerint létezik:
Motiváció szerint:
Földrajzi kiterjedés szerint:
Időtartam szerint:
Évszak szerint:
Létszám szerint:
Életkor szerint:
Közlekedési eszközök szerint:
Gazdasági mérlegre hatása szerint vagy az utazás iránya szerint:
Szociális környezet szerint:
A környezettel való kapcsolat szerint: [szerkesztés] A turizmus története[szerkesztés] A turizmus mint gazdasági ágazatA tágabb értelemben vett turizmus (vagy idegenforgalom) komplex fogalom, amely egyrészt az idegenek rendszeres, tömeges méretű utazásainak összessége egy országba, területre vagy településre akár turistaként, akár szakmai látogatás, rövid munkavégzés, üzletkötés, kereskedelem céljából, másrészt az utazók kiszolgálására irányuló turisztikai szolgáltatásokat és intézmények összességét is magában foglalja. A turizmus igényeinek kiszolgálásával foglalkozó gazdasági ágazatot idegenforgalmi szektornak és turisztikai iparnak is nevezik. Az idegenforgalom a világgazdaság első legnagyobb három ágazata között szerepel az energiaipar és az autóipar mellett, és az ezredfordulóra a világ első számú iparágának jósolták már az 1990-es évek elején. 1992-ben például 476 millió fő vett részt a nemzetközi idegenforgalomban, ők együttesen 279 milliárd USD összeget költöttek el. A belföldi (országokon belüli) idegenforgalmat is hozzátéve ugyanebben az esztendőben 3 300 milliárd USD összegre rúgott az utazók által idegenforgalomra kiadott összegek nagysága. Becslések szerint 2005-2010 között az idegenforgalom nagyságrendje akár megtízszereződhet. A turizmus gyorsítja az egyes államok gazdasági növekedését, növeli az állami bevételeket és hat a tőkebefektetésekre is. Emellett fontos munkahelyteremtő ágazat. Javítja az egyes államok fizetési mérlegét, a világkereskedelemben 7%-ban részesedik. Az idegenforgalom folyton újabb igényeket gerjesztő (multiplikátor) hatású, a kereslet továbbgyűrűzését teszi lehetővé a közlekedésben, a szállodaiparban és a vendéglátóiparban. Növekedése állandó, mindig emelkedő tendenciát mutat. [szerkesztés] Idegenforgalmi marketingA turista számos külső és belső tényező hatására dönt az utazásról. A marketing az utazásra próbál befolyást gyakorolni, illetve egy konkrét szolgáltatás vagy termék megvásárlására akarja rábírni a vásárlót. A turisztikai termék a turista motivációjának megfelelő turisztikai látnivalóra, idegenforgalmi szakszóval attrakcióra (műemlékegyüttes, program, intézmény, természeti érték) épülő komplex szolgáltatási csomagokból áll, amelyek tartalmazzák a közlekedést, szállást, étkezést és más szolgáltatásokat. A motiváció és az attrakció összefüggése a turisztikai piac működésének az alapja. A turista–termék és a motiváció–attrakció összefüggéseinek megfelelően a piac szegmensekre osztható. [szerkesztés] Az idegenforgalom változását befolyásoló tényezőkAz idegenforgalom növekedését vagy csökkenését sok tényező együttes hatása befolyásolja. Pozitív irányú a változás akkor, ha a társadalomban nő a rendszeres személyi jövedelem, ha stabil az ország pénzneme és ha növekszik a konjukturális helyzet. Negatívan befolyásolja a turizmus növekedését az ipari termelés visszaesése, a bérstop, az instabil pénznem, illetve a különböző vis maior események (háború, terrorizmus, természeti katasztrófák). A turizmus alapvetően megváltozott az Internet használatával. A világháló szabad utat biztosít a szabad szerkesztésben, nézegetésben, programok összeállításában és lefoglalásában. Ezt a változást a repülőtársaságok és a szállodaláncok hamar fel is fedezték. Ma már a vendégek nagy része olcsó "fapados" (budget flights) rendszerben érkeznek (ez többszörösére növelte például az angol turisták számát Magyarországon), olcsó hétvégi szállodai tarifákat alkalmaznak részükre a szállodák. Ma már idegenvezetőt is keresnek egyéni vállalkozói (private guide) rendszerben, akik saját autójukkal is nyújthatnak szolgáltatást. [szerkesztés] Az idegenforgalom szakmai követelményeiAz idegenforgalmat vagy turizmust, mint szakmát középiskolai és főiskolai szinten is oktatják: fontos része a programnak az idegennyelv-tanulás, a jogi, pénzügyi, számviteli és adózási ismeretek elsajátítása is. Az utazásszervezés munkájához szükséges alapvető kritériumok:
[szerkesztés] Turizmus egyes országokban
[szerkesztés] Lásd még
Az idegenforgalomhoz szorosan kapcsolódó tevékenységek:
[szerkesztés] Forrás
[szerkesztés] Külső hivatkozások |