Tokio Hotel

Tokio Hotel

Információk
Eredet Magdeburg, Németország Németország
Aktív évek 2001-től
Műfajok Pop
Kiadó Universal Records
Honlap http://www.tokiohotel.de
Tagok
Bill Kaulitz
Tom Kaulitz
Georg Listing
Gustav Schäfer

A Tokio Hotel egy német együttes mely 2005-ben vált sikeressé első kislemezükkel a 2005. augusztus 15-én kiadott Durch den Monsunnal. A Tokio Hotelnek azóta sikerült meghódítania Európa nagy részét, sőt már Izraelben is koncerteztek. 2008 februárjában kezdetét vette egy amerikai turné, amit egy másik követett 2008 augusztusában.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Története

Bill Kaulitz és Tom Kaulitz 1989. szeptember 1-jén látták meg ikrekként a napvilágot Lipcsében. Az ikrek közül Tom az idősebb, 10 perccel előzte le Billt. Édesanyjuk, Simone azonban hamarosan elvált a fiúk apjától, és újraházasodott. A nevelőapa (Gordon Trümper) később nagy hatást gyakorolt a fiúkra zeneileg.

Tom hangszeren akart játszani, ami végül a gitár lett. Bill volt az énekes, habár saját bevallása szerint próbálkozott hangszerekkel is (például zongorával). Sőt, már ilyen fiatalon fontosnak találta a színpadi mozgást, ezért beiratkozott – ha rövid időre is – egy tánciskolába. Az együttesből hiányzott egy basszista és egy dobos. Gustav Schäfer (dobos) és Georg Listing (basszusgitáros) egy fellépésen ismerkedtek meg az ikrekkel, akikkel megalapították Devilish nevű együttesüket. 2001 és 2003 között ezen a néven játszottak, majd felfedezte őket David Jost menedzser. Aláírtak a Universalhoz Hamburgban, az együttes nevét pedig Tokio Hotelre változtatták.

2005-ben első kiadott kislemezük, a „Durch den Monsun” gyors népszerűséget hozott: a német eladási listákon augusztus 20-án a 15. helyen, 5 nappal később az 1. helyen álltak. Ausztriában is hasonló sikert értek el. Második kislemezük, a „Schrei” 5. volt a német slágerlistákon. Hasonló címmel jelent meg abban az évben szeptember 19-én első albumuk, amelyen Bill és Tom néhány profi segítségével írta a szövegek és a zenék nagyrészét. A következő év elején jött ki harmadik maxijuk, a „Rette Mich”, amely a németországi listákon 1. helyre került. Hasonlóan sikeres volt a második albumukból a „Zimmer 483”-ból megjelentett „Übers Ende Der Welt” maxi. A maxi 2007. január 26-án, az album február 23-án jött ki, az album turnéja márciusban indult. A turnénak hatalmas sikere volt. Időközben kiadták angol nyelvű albumukat, a Room 483/Scream-et. Hogy népszerűsítsék az albumot, több országban adtak koncertet, pl.:Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Anglia. Sőt, Magyarországra is ellátogattak 2007. április 10-én.

[szerkesztés] A nevük eredete

Tokio

A Tokio Hotel tagjai nagyon szeretnének eljutni ebbe a városba, mert szerintük Tokio egy nagyon pörgős város, pont olyan amilyen a srácok maguk.

Hotel

Szinte folyamatosan úton vannak, és voltak is, ezért mindig hotelekben volt muszáj megszállniuk. Így pont találó volt az elnevezés.

[szerkesztés] A tagok

Bill Kaulitz

1989 Szeptember 1.-jén született, 10 percel ikertestvére a Tokio Hotel gitárosa, Tom után. Már egésszen kicsi kora óta foglalkoztatja a zenélés, már 9 évesen dalszövegeket írt, és Tommal együtt elkezdték előadni azokat. Bill régebben az éneklés mellett szintetizátorozott is. Bill aki a megjelenésével nem kis feltűnést kelt 12 évesen percinget rakatott a szemöldökébe, majd 14 évesen a nyelvébe is. 15 évesen rátetováltatta a TH jelét a tarkójára, 2006-ban egy csillagot tetováltatott a hasa alá. 3 tetoválásként a 'Freiheit89' felirat látható belül, a jobb alkarján.

Tom Kaulitz

Billnél 10 perccel nagyobb, ő a csapat gitárosa is. Tom kedveli a hip-hop cuccokat, és a rapzenét. 12 évesen csináltatott magának egy ajakpiercinget, és a haja is 12 éves korától rasztás. Nagyon kedveli ezt a stílust, sapkáit külön bőröndben hordja. Ruhái óriási méretűek.

Georg Listing

Georg 1987 Március 31.-én született a németországi Halle-ban.A teljes neve: Georg Moritz Hagen Listing Testvére nincs, ő pedig a kos jegyében született. Ő a banda basszusgitárosa, egyik legjobb barátjával a dobos Gustavval 2001-ben csatlakoztak a bandához, akkor alakult meg a Devilish.

Gustav Schäfer

Gustav 1988 Szeptember 8.-án látta meg a napvilágot a németországi Magdeburgban. Van egy lánytestvére. Ő a banda dobosa, mondhatni ő a Tokio Hotel legcsendesebbik tagja. Imád dobolni, példaképe a Metallica dobosa, Lars Ulrich.

forrás: a magyarországi hivatalos Tokio Hotel fanclub

[szerkesztés] Díjak

[szerkesztés] 2005

  • Német Comet – „Legjobb új előadó” kategória (október 6.)
  • Német Comet – „Supercomet” kategória (október 6.)
  • Eins Live Krone díj – „Legjobb új előadó” kategória (november 24.)
  • Bambi díj – „Legjobb országos POP előadó” kategória (december 1.)

[szerkesztés] 2006

  • ECHO – „Legjobb új előadó” kategória (március 12.)
  • Steiger Award – „Legjobb új előadó” kategória (március 25.)
  • Regenbogen-i rádiós díj – „2005 hazai pop” kategória (március 31.)
  • Arany pingvin – „Legjobb pop/rock banda” kategória (április 22.)
  • Arany pingvin – „Legjobb kislemez” kategória (április 22.)
  • Arany BRAVO Otto – „Legjobb rockbanda” kategória (május 6.)
  • BILD Osgar díj – „Zene” kategória (május 22.)
  • Sold-out díj – „Teltházas turnécsarnok” (Königpilsener Arena)
  • Magyar Popcorn olvasói díj – „Legjobb külföldi új előadó” kategória (június 1.)
  • Magyar BRAVO Otto díj – „Legjobb új külföldi előadó” kategória (június 24.)
  • Magyar BRAVO Otto díj – „Legjobb külföldi banda” kategória (június 24.)
  • Bajor Popkomm Musiklöwen díj – „Legjobb felvételsztárok”
  • Az arany Hangvilla – „Legsikeresebb popcsapat” kategória (szeptember 24.)
  • World Music Award – „Az év legtöbb lemezt eladó német csapata a világon” (november 15.)
  • Eins Live Krone díj – „Legjobb élő szereplés” (december 7.)

[szerkesztés] 2007

  • Európai Border Breakers díj (január 21.)
  • BZ-Kultúrdíj – „Rock” kategória (január 23.)
  • 2006 új rockfelfedezetje díj (francia MTV nézőszavazás)
  • ECHO – "Legjobb videoklip" kategória (március 25.)
  • Német BRAVO Gold Otto díj – "Legjobb rock banda" (április 28.)
  • Viva Comet - "Supercomet " (május ?)
  • Viva Comet - "Legjobb banda" (május ?)
  • Viva Comet - "Legjobb video klipp" (május ?)
  • Jabra Music - "Legjobb banda" (július ?)
  • Festivalbar Premio Digital (szeptember. 07.)
  • Goldene Stimmgabel - Best Rock International" (szeptember 22.)
  • Belgian TMF awards - "Best Video" (október 13.)
  • Belgian TMF awards - "Best Album" (október 13.)
  • Belgian TMF awards - "Best Pop" (október 13.)
  • Belgian TMF awards - "Best New Artist" (október 13.)
  • MTV Europe Music Awards (München) - "Inter Act" (november 1.)

[szerkesztés] 2008

  • Rockbjörnen Awards - "Best Group" (Január 24.)
  • NRJ Music Awards - "Best Group International" (Január 26.)
  • ECHO - "Bestes Video National" (Február 15.)
  • VIVA COMET 2008 - "Beste Band" (Május 23.)
  • VIVA COMET 2008 - "Besten Video" (Május 23.)
  • VIVA COMET 2008 - "Super Comet" (Május 23.)
  • VIVA COMET 2008 - "Beste Live Act" (Május 23.)

[szerkesztés] Turnék

"1000 Hotels" European Tour
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
2008.03.03. - Belgium/Brüsszel
2008.03.04. - Rotterdam/Hollandia
2008.03.06. - Strasbourg/Franciaország
2008.03.07. - Luxembourg/Luxemburg
2008.03.09. - Párizs/Franciaország
2008.03.13. - Montepellier/Franciaország
2008.03.14. - Marseille/Franciaország
2008.03.16. - Lisszabon/Portugália
2008.03.18. - Madrid/Spanyolország
2008.03.21. -
2008.03.23. - Torino/Olaszország
2008.03.25. - Róma/Olaszország
2008.03.26. - Bologna/Olaszország
2008.03.29. - Belgrád/Szerbia
2008.03.31. - Dortmund/Németország

[szerkesztés] Diszkográfia

[szerkesztés] Albumok

[szerkesztés] Kislemezek

  • Durch den Monsun (2005. 08. 15.)
  • Schrei (2005. 11. 25.)
  • Rette mich (2006. 03. 10.)
  • Der letzte Tag (CD1, CD2)(2006. 08. 25.)
  • Übers Ende der Welt (2007. 01. 26.)
  • Spring Nicht (2007. 04. 07.)
  • An deiner seite (ich bin da) (2007. 11. .16.)

[szerkesztés] DVD-k

  • Leb die Sekunde (2005. 12. 02.)
  • Schrei Live (2006. 04. 07.)
  • Zimmer 483 Live on European Tour (2007.12.03.)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Commons
A Wikimedia Commons tartalmaz Tokio Hotel témájú médiaállományokat.

Rajongói oldal: Tokio hotel minden mennyiségben

hivatalos magyar fanclub: A magyarországi hivatalos Tokio Hotel fanclub

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/wiki/Tokio_Hotel

system wymiany linków wymiana linkami SEO Tools tanie kredyty gotówkowe kreatyna Plaza 3 star hotel Los Angeles krynica noclegi Sejm Tyk