|
|
Nobel-békedíj
A Nobel-békedíj[1] egyike az öt Nobel-díjnak, melyeket a svéd iparmágnás és feltaláló, Alfred Nobel hagyatéka révén osztanak ki. Míg a fizikai, kémiai, fiziológiai-orvostudományi és irodalmi Nobel-díjat Stockholmban, addig a Béke-díjat Norvégia fővárosában, Oslóban adják át.
Alfred Nobel szándéka szerint a díjazott „legyen az a személy, aki a legtöbbet vagy a legkimagaslóbban tette a nemzetek barátságáért, a fegyveres erők csökkentéséért vagy megszüntetéséért, vagy békekongresszusok tartásáért és előkészítéséért.”
Eltérően más Nobel-díjaktól, a békedíjat kaphatja személy vagy szervezet is. A díjat inkább egy személynek vagy szervezetnek egy ügyben alkalmazott megoldási módszereiért adományozzák, semmint az üggyel kapcsolatos elhatározásaiért, ígéreteiért.
[szerkesztés] Adományozás folyamata
Az öttagú norvég Nobel-bizottság, mely tagjait a norvég parlamentből (Storting) választják, jelöli ki a díjazottakat, és a Bizottság elnöke adja át a díjat, aki jelenleg, dr. Ole Danbolt Mjøs. Alfred Nobel halála idején Svédország és Norvégia perszonálunióban állt, melyben egyedül a svéd parlament (Riksdag) volt felelős a külpolitikáért, a norvég parlament pedig a belpolitikáért. Noha Alfred Nobel soha nem közölte senkivel[1], hogy miért nem egy svéd tesület ítéli oda a békedíjat, egyesek úgy vélik, hogy Nobel ezzel akarta megelőzni, hogy külföldi hatalmak befolyásolják a kiválasztási folyamatot. Más vélemények szerint Nobel nagy tisztelője volt a norvég Bjørnstjerne Bjørnson-nak, és a norvég parlament volt az első a világon, amely támogatást szavazott a nemzetközi békemozgalomnak.
A jelöléseket kiválasztott személyek szűk köre teheti meg. Ebbe a körbe korábbi díjazottak, a nemzetgyűlések és kongresszusok tagjai, egyetemi tanárok, nemzetközi bírók és különleges tanácsadók tartoznak. A bizottság titokban tartja a jelöltek nevét és ugyanerre kéri a jelölőket is. Az idők során több személyt is "Nobel-békedíj jelölt"-ként emlegettek, de ennek nincs hivatalos alapja. [2].
Az 1901-1951 közötti jelöltek névsora megjelent egy adatbázisban. Kiderült, hogy 1939-ben jelölték Adolf Hitlert, de a jelölést ugyanabban az évben vissza is vonták. Más hírhedt jelöltek Sztálin és Benito Mussolini voltak.
Mivel a díjat olyan személyeknek is lehet adni, akik be nem fejeződött békefolyamatokban vesznek részt, egyes díjazások utólag megkérdőjelezhetőnek tűnnek. Különösen sokan vitatták például Theodore Roosevelt, Jasszer Arafat, Lê Ðức Thọ és Henry Kissinger díjazását; az utóbbi miatt két egyet nem értő bizottsági tag le is mondott.[3].
A Nobel-Bizottságot sok kritika érte jobboldali csoportok részéről, aki azt tartják, hogy a döntések baloldali megfontolások alapján születtek.
| Év |
Személy vagy szervezet |
Megjegyzés |
| 2000 |
Kim Dedzsung (Kim Dae Jung) (金大中) államfő (Dél-Korea) |
„A demokráciáért és emberi jogokért vézett munkájáért Dél-Koreában és Kelet-Ázsiában, valamint különösen az Észak-Koreával való megbékélésért.” |
| 2001 |
Kofi Annan, az ENSZ főtitkára (Ghána) |
„Egy jobban szervezett és békésebb Föld érdekében végzett munkájáért.” |
| 2002 |
Jimmy Carter – korábbi elnök (Amerikai Egyesült Államok) |
„Az évtizednyi fáradhatatlan erőfeszítéseiért a nemzetközi konfliktusok békés rendezése érdekében, a demokrácia és emberi jogok fejlesztéséért, a gazdasági és társadalmi fejlesztések előmozdításáért.” |
| 2003 |
Sírín Ebádí (شیرین عبادی), (Irán) |
„Az emberi jogok és demokrácia érdekében végzett erőfeszítéseiért. Különös tekintettel a gyermekek és nők jogai érdekében végzett küzdelméért.” |
| 2004 |
Wangari Maathai (Kenya) |
„A közreműködéséért a fenntartható fejlődés, a demokrácia és béke érdekében.” |
| 2005 |
Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és Mohamed Elbaradei |
„Azokért az erőfeszítésekért, hogy megelőzzék az atomenergia katonai célú felhasználását és biztosítsák a lehető legbiztonságosabb békés célú felhasználást.” |
| 2006 |
Mohamed Junusz és a Gramin Bank (Banglades) |
„A szegények, különösen a nők gazdasági és társadalmi lehetőségeinek bővítéséért, az úttörő mikrohitelezési munkájukért.” |
| 2007 |
Al Gore és az IPCC (Amerikai Egyesült Államok) |
A globális felmelegedési válság ellen folytatott küzdelméért. "Szilárd elkötelezettsége, amely politikai tevékenységben, előadásokban, filmekben és könyvekben tükröződik, erőt adott az éghajlatváltozás elleni harcnak. Valószínűleg ő az a személyiség, aki egyénileg a legtöbbet tette azért, hogy világszerte nagyobb megértés alakuljon ki a szükséges intézkedések ügyében" |
- ^ A Nobel-békedíj alaknak nemcsak az írásmódja könnyebb, hanem a belső jelzőinek sorrendje is magyarosabb, mint a másik lehetséges formáé, a béke-Nobel-díjé. Lásd: az Index Korrektorblogjának bejegyzése.
m · v · sz Nobel-békedíjasok
|
1901: Dunant, Passy 02: Ducommun, Gobat 03: Cremer 04: Nemzetközi Jogi Intézet 05: Suttner 06: Roosevelt 07: Moneta, Renault 08: Arnoldson, Bajer 09: Beernaert, Estournelles de Constant 10: Berni Állandó Nemzetközi Békeiroda 11: Asser, Fried 12: Root 13: La Fontaine 17: Vöröskereszt 19: Wilson 20: Bourgeois 21: Branting, Lange 22: Nansen 25: Chamberlain, Dawes 26: Briand &Stresemann 27: Buisson, Quidde 29: Kellogg 30: Söderblom 31: Addams, Butler 33: Angell 34: Henderson 35: Ossietzky 36: Lamas 37: Cecil 38: Nansen Nemzetközi Menekültügyi Hivatal 44: Vöröskereszt 45: Hull 46: Balch, Mott 47: QPSW, AFSC 49: Boyd Orr 50: Bunche 51: Jouhaux 52: Schweitzer 53: Marshall 54: Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 57: Pearson 58: Pire 59: Noel‑Baker 60: Lutuli 61: Hammarskjöld 62: Pauling 63: Vöröskereszt 64: King 65: UNICEF 68: Cassin 69: ILO 70: Borlaug 71: Brandt 73: Kissinger, Le 74: MacBride, Szató 75: Szaharov 76: B. Williams, Corrigan 77: Amnesty International 78: Szadat, Begin 79: Teréz anya 80: Esquivel 81: Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 82: Myrdal, García Robles 83: Wałęsa 84: Tutu 85: Orvosok az Atomháború Megelőzéséért 86: Wiesel 87: Arias 88: Az ENSZ Békefenntartó Erői 89: Dalai láma 90: Gorbacsov 91: Szu Csí 92: Menchú 93: Mandela, de Klerk 94: Arafat, Peresz, Rabin 95: Pugwash-konferenciák, Rotblat 96: Belo, Ramos Horta 97: Nemzetközi Mozgalom a Gyalogsági Aknák Betiltásáért, J.Williams 98: Hume, Trimble 99: MSF 2000: Kim 01: ENSZ, Annan 02: Carter 03: Ebádí 04: Maathai 05: Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, ElBaradei 06: Junusz, Gramin Bank 07: Gore, IPCC
|
|