Eszközök |
Magyar WikipédiaA magyar Wikipédia a Wikipédia nyílt internetes enciklopédia magyar nyelvű változata. A Wikimedia Alapítvány által rendelkezésre bocsájtott szervereket és domainnevet használja, szerkesztőinek közössége azonban független az alapítványtól és a többi Wikipédiától, bár szabályait és szerkezetét jelentős részben az angol Wikipédiáról mintázta. Akárcsak a Wikipédia más nyelvi változatai, a magyar Wikipédia is a MediaWiki szoftverre épül.
[szerkesztés] Az indulásA magyar nyelvhez kapcsolódó első Wikipédia 2001. szeptember 5-én jött létre, amikor is egy – egyelőre ismeretlen – szerkesztő kérésére Larry Sanger, az angol Wikipédia akkori koordinátora létrehozta a http://hu.wikipedia.com/ címet. Ekkor a Wikipédia még UseModWiki szoftverrel működött. Ez a „nulladik” változat, nem volt igazán „élő”, összesen kb. 5 lapot tartalmazott és a felülete sem volt magyarra fordítva. Az archívumok szerint 2002 novemberében próbálkozott Simon Zoltán azzal, hogy a „nulladik” változat átkerülhessen az új szoftverre (Phase III, a későbbi MediaWiki). Az archívum szerint ebből semmi nem lett, és nem is nagyon foglalkozott ezután az üggyel senki. 2003 áprilisában kezdeményezte Gervai Péter informatikus a magyar Wikipédia újabb változatának elindítását. A ma is működő, magyar felületű és magyar kezdőlappal bejelentkező nemzeti Wikipédia 2003. július 8-án indult el a http://hu.wikipedia.org/ címen.[1] Az új változat technikai okokból nem tartotta meg a régi, mindössze néhány lapot tartalmazó adatbázist. [szerkesztés] StatisztikákA magyar Wikipédia mintegy 300-ra bővült aktív szerkesztői közösséggel rendelkezik. A szócikkek száma alapján a 2003 júliusában indult magyar Wikipédia egy hónap alatt a 39 létező változat között a 34. helyre került,[2] de a 2003-as évben a legjobb eredménye a 30. hely volt.[3] 2008 júliusában az addigra létrejött 264 Wikipédia nyelvi változat között a 22. helyet érte el, 242 Wikipédiát utasítva maga mögé.[4] A magyar Wikipédia eddigi legjobb helyezése a 18. volt.[5] A szócikkek számánál jobb jellemzést ad a Wikipédia tartalmáról az összes szócikket tartalmazó adatbázis mérete. Ez alapján a magyar Wikipédia 2008 májusában a 15. legnagyobb nyelvi változat volt.[6] Kb. 1000 kiválasztott cikk elemzése alapján 2008 júliusában a magyar változat a 11. helyet foglalta el a Wikipédiák rangsorában.[7] 2008. január 1-jei statisztika[8] szerint a magyar változatban 81 605 cikk szerepelt – ez az előző évhez képest 74%-os növekedés – (az egyéb oldalakkal együtt 234 535 lap létezett), az összes szerkesztések száma 2 646 658 volt (+135%), az adminisztrátorok száma 23 (+109%), a regisztrált felhasználóké 36 044 volt (+192%), képből és egyéb ábrából pedig 27 570-et tartalmazott (+132%).[9] Szócikkeinek száma 2007. február 7-én elérte az 50 000-et, a 100 000. szócikk pedig 2008. július 17-én, 14:43-kor látott napvilágot. Több más nyelvű Wikipédiához hasonlóan, a magyar résztvevők is kiválasztják a legjobbnak tartott cikkeket, amelyek ún. „kiemelt cikk” minősítést kapnak. A 100. ilyen cikk 2007. január végén kapta meg ezt a besorolást;[10] 2008. január 1-jén már 209 minősült „kiemelkedőnek”,[11] a 300. pedig ugyanazon év június 22-én jött létre.[12] A Szonda Ipsos felmérése szerint 2008 januárjában a magyar Wikipédia bekerült a húsz leglátogatottabb magyar weboldal közé, [13] 2008 tavaszára a havi lapletöltések száma már meghaladta a 10 milliót.[14] A több mint 250 nyelven olvasható Wikipédia projektekben 2008. március 27-én 00:07 órakor (UTC) született meg a tízmilliomodik Wikipédia-szócikk. Ez a cikk a magyar Wikipédiában jött létre, és Nicholas Hilliard festőről szól.[15] [szerkesztés] Lásd még
[szerkesztés] Források
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||
| kreatyna kreatyna www.activebody.pl | Gry Online Gry Online www.pozycjonarka.in… | Plaza 3 star hotel Los Angeles www.triptake.com | krynica noclegi krynica noclegi,ośrodek, wypoczynk… gornik.com.pl | Kredyty odnawialne Kredyty odnawialne www.eskarbiec.pl |