LSD

LSD
IUPAC név
(6aR,9R)-N,'N-diethyl-7-methyl-4,6,6a,7,8,9- hexahydroindolo-[4,3-fg]quinoline-9-carboxamide
Azonosítók
CAS-szám	50-37-3
PubChem	5761
Kémiai adatok
Képlet	C20H25N3O
Moláris tömeg	323,43 g/mol
SMILES	CN1[C@](C2=C[C@@H] (C(N(CC)CC)=O)C1) ([H])CC3=CNC4=C3C2=CC=C4
Szinonima	LSD, LSD-25, lysergide, D-lysergic acid diethylamide, N,'N-diethyl-D-lysergamide
Fizikai adatok
Olvadáspont	80 °C
Farmakokinetikai adatok
Metabolizmus	máj
Felezési idő	3 óra
Kiválasztás	vese
Terápiás előírások
Terhességi kategória	X(AU) X(US)
Jogi státusz	Prohibited (S9)(AU) Schedule III(CA) Class A(UK) Schedule I(US)
Alkalmazás	orális, intravénás, transzdermális

Az LSD vagy lizergsav-dietilamid egy erőteljes hatású, a természetben előforduló anyagokból kémiai úton előállított hallucinogén hatású alkaloid. Az 1960-as években egy átlagos adag LSD hatóanyagtartalma 250-300 mikrogramm volt^[forrás?], nagyjából egy homokszem tömegének egytized része. Manapság ez a hatóanyagtartalom 70-150 mikrogrammra csökkent^[forrás?]. Ahhoz, hogy az LSD hasson, minimum 20 mikrogramm hatóanyag szükséges.

Először Albert Hofmann szintetizálta 1938-ban az anyarozsból (rozson élősködő gombafaj) kivont lizergsavból, és ő írta le hatását is egy véletlen mérgezést követően 1943-ban. Ezután 1966-os betiltásáig pszichoterápiás alkalmazására történtek kísérletek, azonban az USA War On Drugs politikája következtében ezek a kísérletek megszűntek, noha jelentős eredményeket hoztak például az alkoholizmus vagy a heroin-függőség kezelésében. Napjainkban kezdték csak újra ezeket a kísérleteket [1]. Ennek ellenére napjainkban az egész világon illegális.

Albert Hofmann, az LSD felfedezője

[szerkesztés] Tulajdonságai

Az LSD érzékeny az oxigénre, az ultraibolya sugárzásra és a klórra. Száraz és sötét helyen évekig eltartható. A tiszta LSD színtelen, szagtalan és kicsit kesernyés. Általában szájon át veszik be; mivel egy adag szabad szemmel szinte láthatatlan, ezért vékony papírra impregnálják, kockacukorra vagy zselatinra kenik.

[szerkesztés] Története

Története az úgynevezett ergotizmus mikotoxikózis (gombamérgezés) vizsgálatával függ össze. Arthur Stoll a svájci Sndoz cég bázeli laboratóriumának vezetője már a századelőn gyógyhatású hatóanyagokat vont ki több növényből. 1918-ban az anyarozsnak nevezett gabona gombából vonta ki az ergotamint. Ezt az anyagot a méhizom-összehúzó hatása miatt mind a mai napig a szülés megindítására és a szülés utáni vérzés megindítására használják. Emellett koffeinnel alkalmazva hatásos a migrénes fejfájás ellen, mivel érszűkítő. Az ergotizmus okozója az anyarozs (Claviceps purpurea), mely gabonákon, főleg rozson élősködő gomba. Nagy mennyiségben tartalmaz ergot alkaloidokat: ergotamint, ergometrint és ergotoxint. Ezek közül az ergotizmust az ergotamin és az ergotoxin okozzák. A betegség már az ókorban létezett, szédülést, hasi fájdalmat, a végtagok és testrészek elüszkösödését, hányást és zsibbadást okozott. Latinul "ignis sacer"-nek nevezték és tévesen sokáig járványnak és fertőzőnek tartották (még 1926-27-ből Oroszországból és 1928-ból Angliából van ilyen jellegű leírás). Gordon Wasson és Carl Ruck véleménye szerint a görögök Démétér kultuszhelyén Eleusziszben készített kykeónnak nevezett üditőital, mely mentát is tartalmazott, hallucinogén Claviceps paspali gombával fertőzött árpából készülhetett 1935-ben Albert Hoffmann érdekesnek taláta az ergot alkaloidokat, így felelevenítette az egyszer már lezárt kutatást. Elkészítette az alkaloidok alapvázát a lizergsavat. Munkájában csak minimális mennyiségű anyagot állított elő, de így is sikerült néhány új gyógyhatású anyagot előállítania. 1938-ban Hoffmann a nikotinsavhoz hasonló N,N-lizergsav-dietil-amidot állított elő, remélve, hogy légzésstimuláló és az idegrendszerre is ható anyagot állít elő. A vegyület borkősavas sóját LSD-25-nek nevezte (ez volt a 25. előállított vegyület). Azonban a kísérleti állatoknál csak enyhe méhösszehúzó hatást tapasztaltak és némi nyugtalanságot. A vegyülettel nem foglalkozott tovább Hoffmann, csak 1943-ban vette újra elő, amikor április 16-án újraszintetizálta az LSD-25-öt újabb farmakológiai kísérletekhez. Az előállított vegyületet át szerette volna kristályosítani, de hirtelen rosszul lett. Mivel péntek volt, hazament. Később egy jelentésben számolt be Stollnak a tapasztalatairól. Nyugtalanság és szédülés fogta el. Részegséghez hasonló állapotban érezte magát, enyhe látomásai voltak, a fény bántotta, amikor pedig szemeit becsukta kaleidoszkópszerű színes képeket látott. Az állapot két óra múlva mindenféle utóhatás nélkül elmúlt. Hoffmann hamar rájött, hogy egy kevés LSD-25 cseppenhetett rá az ujjára, felszívódhatott és ez okozhatta a hatást. Mivel le szerette ellenőrizni, hogy elmélete helyes-e, így 250 mikorgramos oldatot alkalmazott. A hatás megismétlődött, de 2 órával a szer bevételét követően kritikus állapotba került, így orvost kellettt hívni. Hoffmann rájött, hogy az LSD-25 felelős a hatásért. Kiderült, hogy az akkor ismert legerősebb halucinogénnél a mexikói peyotl kaktusz (Lophophora williamsi) hatóanyagánál 4000-szer erősebb anyag az LSD. A Zürichi Egyetemen vizsgálatok kezdődtek a szer hatásáról. A Delisyd néven forgalmazott pszichofarmakonnal mesterségesen lehetett a szkizofrémia tüneteit előidézni. Így széleskörűpszichológiai és pszichiátriai vizsgálatok kezdődtek meg a szerrel. Az 1950-es években sorra nyíltak meg a a világ különböző pontjain az LSD-klinikák. Az első ellenérzések a szerrel kapcsolatban az 1960-as években jelentkeztek. Néhány 1967-es tanulmány arról számol be, hogy az LSD használók kromoszómái erősebben töredeznek, mint a nem használóknál. Ezt azonban egyértelműen sikerült megcáfolni. Valójában mai napig nem ismertek toxikus hatásai. A pszichoaktív vizsgálatok mellett a hírszerzés is több kísérletet végzett az LSD-vel. A hírszerzés elsősorban "igazságszérumot" kívánt előállítani, amivel az elfogott ellenséges katonákból kiszedhetők bizonyos információk. Először az SS kísérletezett ezzel a dachaui koncentrációs táborban (itt meszkalint használtak), de a háború után mind az amerikaiak, mind a szovjetek vizsgálódtak ilyen területen. Az LSD azonban a hírszerzés számára nem bizonyult ilyen tekintetben hasznosnak. Az 1950-es évek közepétől tört be a művészetekbe is. Aldous Huxley meszkalinos élményei alapján írt "Az észlelés kapui" című munkája volt a pszichedelikus szubkultúra indító műve. A legnagyobb sikerét a Vietnami háborúban érte el. Erre válaszul 1967-ben Johnson elnök betiltja az LSD-t. Magyarországon 1980-ban tiltották be.

[szerkesztés] Hatásai

Az LSD hatását nagyban befolyásolhatják a bevétel előtti események, a lelkiállapot, a környezet, és a bevett drog mennyisége. Az LSD 10-16 óra hosszat fejti ki hatását: az érzékelés, az érzelmek, az emlékezet és a tudat „kitágítását”. Ezenkívül gyakran okoz víziókat, például kaliedoszkóp szerű vagy egyéb geometriai mintákat, mozgó tárgyak mögött „nyomokat”, és rengeteg féle színt. Az LSD nem okoz a szó szoros értelmében vett hallucinációkat; ehelyett az illúziók, az álmodozáshoz hasonló látomások és a megszokott dolgok, tapasztalatok megjelenése, jelentése változik meg. William Blake angol költő gyermekkora óta látomásokkal küszködött. Ezen látomásokról írta a Menny és Pokol házasság című munkájában a következőket:

	Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek.
– William Blake: Menny és Pokol házassága, Szenczi Miklós fordítása

Annak ellenére, hogy Blake ezt a művet 1790-1793 között írta, tehát 150 évvel az LSD hatásának felfedezése előtt, sokan úgy tartják, hogy az idézet kíválóan kifejezi az LSD által kiváltott állapotot. Az idézet rámutat, hogy az LSD segíti az alkotó tevékenységet és növeli a kreativitást. Nagyobb adagoknál felléphetnek keresztezett élmények, más néven szinesztézia: színek hallása, hangok látása. Az LSD hatására hosszútávú vagy maradandó személyiségváltozás is bekövetkezhet (esélye kb.: 100000 az 1 hez!). Pontos idegrendszerre gyakorolt hatásmechanizmusa mai napig nem ismert, de mechanizmusában a meszkalinhoz és efedrinhez hasonlóan hat. Váza alapján feltételezhető, hogy képes kötődni az adrenalin, a noradrenalin és a dopamin receptorokhoz is. Dopaminerg hatását már sikerült kimutatni, ezért az ergot alkaloidok egy része (bromokriptin) használható agyi vérkeringési problémák, a Parkinson kór és egyes meddőségek ellen. Az ergot származékokban megtalálható indolil-etil-amin egység a szerotoninnal mutat hasonlóságot. Ez okozza az ergot alkaloidok érszűkítő hatását, de összefügghet a szkizofrémiás tünetek jelentkezésével is. Kísérletek rámutattak, hogy az LSD halucinogén volta éppen a vegyületnek az agyi szerotonin háztartásba való beavatkozásával magyarázható. Az LSD növeli a szerotonin szintet. Biológiai vizsgálatok is igazolták, hogy az LSD erősen kötődik a szerotonin receptorok egy csoportjához.

A perforált bélyeg elterjedt módszer az LSD drogként való terjesztésére.

[szerkesztés] Pszichológiai hatások

A hatások élménykategóriákba sorolhatóak Walter Pahnke és Bill Richards kutatásai alapján. Az élmények kialakulása a környezettől, a tapasztalattól és a szellemi fejlettségtől függenek.

Típusai:

• Pszichotikus reakciók
• Bad trip
• Pszichodinamikus élmények
• Kognitív élmények
• Esztétikai élmények
• Vallásos és transzcendens élmények

[szerkesztés] Veszélyei

Pszichikai függőséget alakíthat ki, azonban mivel rövid távon a tolerancia nagyon nagy, erre kevés a reális esély. Fiziológiás függőséget (addikciót) nem okoz.

Legveszélyesebb mellékhatása az ún. flashback, amely az egyszeri használat után évek múltán is bármikor jelentkezhet.

Használótól függően hozzájárulhat a lappangó pszichés betegségek felszínre töréséhez (skizofrénia, paranoia, pánikbetegség, halálfélelem, ön- és közveszélyes magatartás ). Timothy Leary szerint a legkevésbé veszélyes kikapcsolódás, [2] ugyanis a set-re és setting-re való odafigyeléssel a legtöbb mentális veszély jelentősen csökkenthető.

[szerkesztés] LSD és a művészet

Az LSD és a művészet kapcsolata a '60-as években, a hippi korszakban kezdődött, nagy hatással volt az acid-rock kialakulására, de a pop-art fejlődésére, a filmművészetre és a képzőművészetre is nagy hatással volt. Napjainkban a goa-kultúrán érezhető leginkább az LSD hatása.

[szerkesztés] Szavak jelentése

• trip Az úgynevezett utazás, amit a fogyasztó átél az átlagos adag túllépése után. Ilyen sokféle lehet, novellákat megtalálhatsz: a www.daath.hu-n.
• set & setting: Az LSD fogyasztásának módja, helye, előkészülete, zene kiválasztása, egy ismerős, vagy jóbarát kiválasztása a fogyasztó felügyeléséhez.
• bad trip: Negatív, vagy kellemetlen utazás
• bélyeg Gyakori formája az LSD szervezetbe való bevitelének. Mérete kisebb mint egy átlagos bélyegé és a ragasztó helyett, LSD van rajta

[szerkesztés] Szleng

• lecsó
• papír
• fecni
• bélyeg
• sav
• trip (ez egyébként téves szleng, a trip magát az utazást is jelentheti, ami lehet LSD-től, gombától, kaktusztól stb.)
• trinyó
• hofi (egy kifejező képpel nyomott, igazán erős, lásd itt)
• lap
• trio
• paprika
• képeslap
• Biciklis

[szerkesztés] Irodalom

• Römpp Vegyészeti lexikon
• Issekutz B.: Gyógyszerrendelés
• Bayer I.: A kábítószer
• Újváry István: Az LSD ötven éve avagy az érszűkítőtől a képzelettágítóig, 14. oldal, Új Magyarország Magazin, 1993. április 24.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Drogvilág: LSD
• Magyar nyelvű LSD FAQ
• LSD - Uzonyi Zsolt honlapjáról
• L(ebegés) S(ejtelmes) D(élibábokon): 100 éves Albert Hofmann, az "utazó drog" atyja