EszközökMás nyelveken |
KalendáriumA kalendárum egy, az év napjait, évfordulókat, ünnepeket, sok esetben olvasmányokat is tartalmazó évkönyv, melynek elsődleges feladata az idő múlásának jelzése volt
Francia kalendárium az 1300-as évekből
A kalendáriumok történetének kezdete a 15–16. század fordulójára tehető, ekkor jelentek meg ugyanis az első, teljes évre szóló naptárak. Ezek később számos információval kibővültek: elsősorban a mindennapi élethez kapcsolódó hasznos tanácsokkal, de – a kor szellemiségének megfelelően – a szentek felsorolásával, egyházi ünnepekkel, és asztrológiai jellegű jóslásokkal is. Jellemző a kor terjesztési viszonyaira, hogy a kalendáriumokat év közepén adták ki annak érdekében, hogy év végére az ország legeldugottabb részére is megérkezhessen. Magyarországon a kalendáriumok először a pestiek kezébe kerülhettek, majd augusztusra eljutottak a nagyvárosokba is, ahol az úgynevezett kalendárium-vásárokon lehetett hozzájutni. A 18. században kezdett nőni a szórakoztató irodalmi jellegű tartalom aránya, ami egész egyszerűen a kalendáriumokat kiadók közti konkurenciaharcnak tudható: a népszerű irodalmi műveket is tartalmazó kalendáriumoknak nagyobb volt a keletjük, s a kiadók megkezdték küzdelmüket a vásárlók kegyeiért. Szintén a 18. századra tehető a kalendáriumok tartalmának differenciálódása: míg korábban legfeljebb a kötés volt igényesebb vagy éppen egyszerűbb, a tartalom módosulásával már a művelt rétegek számára kívántak egy hozzájuk közelebb álló kiadványt összeállítani. A kalendárum – a naptárfunkción túli – műveltető és szórakoztató szerepe nem egyszerűen különvált, hanem arányaiban, minőségében módosult. A 19. századra alakult ki az új típusú kalendárum, mely már egyértelműen a polgárosultabb rétegnek szólt. Ezekben a kiadványokban már nem kapott helyet a politikai híranyag, mint korábban. 1850 körül az országban évről évre mintegy félmillió példány kelt el a kalendáriumokból. Ekkorra már számos naptártípus létezett, az egyszerű naptártól kezdve a tréfás, vidám naptáron át a hölgyeknek szóló kiadványokig. A kalendárium ebben az időben már egy hagyományos kommunikációs eszközként viselkedett, mely a polgárosodás időszakának megnövekedett információigényét volt hivatott kielégíteni. Mára, miután az információs csatornák száma az elmúlt száz évben jelentősen nőtt – rádió, telefon, film, televízió, internet – a kalendáriumok jelentősége csökkent, hiszen azokat az ismereteket, melyek révén korábban oly népszerűek voltak a naptárak, ma már könnyebben, gyorsabban és olcsóbban meg lehet szerezni. Ugyanakkor a kalendárium mint évfordulónaptár ma sem nélkülözhető, hiszen lexikális jellegű tartalmával hagyományos ismeretanyagot tár olvasói elé. [szerkesztés] Külső hivatkozások
[szerkesztés] Lásd még |