EszközökMás nyelveken |
Külsősárd
Külsősárd község Zala megyében, a Lenti kistérségben.
[szerkesztés] FekvéseKülsősárd Zala megyében, Lenti város mellett található. Magyar település, nemzetiségiek, etnikai kisebbségiek nem lakják. Távolsága a szomszédos nagyobb településektől: Lentitől 4 km, Rédicstől 1 km, Csesztregtől 12 km, Zalaegerszegtől 45 km. Szlovénia 5 km. A település a 86-os és a 75-ös főútvonalak között helyezkedik el. A települést külterületen érinti a 86-os (Rédics-Mosonmagyaróvár) főútvonal, más elnevezéssel rómaiak a "Borostyánkő útja", helyi elnevezéssel "Posta út". Közúton közelíthető meg, autóbusszal is, utolsó vasútállomás Rédics. Külsősárd a Hetés néprajzi tájegységhez tartozik. Földrajzilag a Lenti medencéhez sorolják, területe sík, erdeje kevés, földjei melioráltak, többségében szántóként hasznosítottak. Patak, folyó a belterületét nem érinti, külterületen Belsősárd felöl a Kandia patak folyik. Körjegyzőségi székhelye Rédics, itt található továbbá az óvoda, iskola, háziorvos, Posta. A településen közintézmény nem működik. Közösségi célokat szolgál a Faluház. Boltja működik, nem mindennapos nyitvatartással. Egyházilag a Rédics-i Plébánia filiája, lakosai római katolikusok. A település belterülete még a XX. század közepéig három településrészből állt. A jelenlegi belterületből, a faluból. A 86-os út melletti településrészből a csárdából és pár portából. A 86-oson túli Belsősárd belterületéhez csatlakozó részből. Az említett helyeken már épületek sem találhatóak. A közművek teljesen kiépítettek: víz, csatorna, gáz, telefon, csillagpontos kábeltelevízió (ZELKA),útjai portalanítottak. A valamikori szép indulás után a „Tündérforrás” ásványvíz palackozó már nem működik, a fűrészüzem is megszűnt. [szerkesztés] TörténeteKülsősárd területének története összefonódik Belsősárd történetével, azaz a "Sárd" néven említett településével. Az önálló Külsősárd telpülés valamikor a XVIII. század elején jött létre, és említésétől kezdve nemesi, "kúriális" azaz nemesi önkormányzattal rendelkező településként említették. A rédicsi plébánia filia egyetlen ilyen települése volt. A települést három nemesi jogállású család alapította, a hagyomány szerint úgy, hogy a szükséges földet elfoglalták a Sárd (Belsősárd) birtokosától a herceg Eszterházy családtól. Foglalásuk indoka az volt, hogy török és háborús időkben tett szolgálataikért a Eszterházyak birtokot ígértek nekik és annak elmaradása után ők foglaltak. A foglalásból per lett és falu az alapító családok nemesi birtoka maradt. Pontosan nem tudni mivel sikerült a hatalmas herceggel szemben ezt elérni, de sikerült, még pedig úgy, hogy település nem tartozott a földesúri hatalom alá, hanem nemesi község lett. Az alapító család legnépesebbje az eredetileg horvát származású Gasparics volt. Mellette a Borsos család valószínűsíthető. Az emlékezet a Gasparicsok nevét őrizte meg. Az 1629/30-as nemesi összírás szerint a Gasparics János Dedesben (ma Lendvadedes) birtokos nemes. Az 1718-as nemesi összeírás "Sard" településen a Michael, Stephanus, Georgius Tánczos-t említi. (A Tánczosok eredetileg "Belsősárdon" voltak birtokos nemesek.) Az 1738-as nemesi összeírás tesz említést először Belsősárdról és külön Külsősárdról. Akkor Belsősárdon Michael Tánczos, jung Georgius Tánczos, Joannes Tánczos nevű nemeseket említik.(Kempelen szerint "Barátosi Tánczos" család székely eredetű Vas és Zala megyében elterjedt család. Zalában még Dobriban, Bázán, Baksában említik, de sárdról származásuk követhető.) Külsősárdon Stephanus Gasparics, Joannes Gasparics, Valentinus Borsos nemeseket írják össze 1738-ban. Külsősárd alapítása tehát 1718 és 1738 közé tehető! A Gasparicsok külsősárdi említésük után dedesben már nem szerepelnek, más összeírások szerint birtokuk ott is maradt de külsősárdra költöztek át. 1754-ben a nemesi összeírás "Alsó Sárd" néven említi, ugyanazon családokkal. 1760-ban már hét Gasparics férfit és két Borsost írnak össze. 1786-ban Sárd exterior nemesi Babos,Borsos három családfő, Gasparics nyolc családfő, Göde,Berke nevezetüek. Sárd interior négy Tánczos családfő. Érdekesség, hogy a Gödék nemesnépi nemesek, és az itt élő Göde Mihály testvérbátyja volt a híres nemesnépi gyújtogató Göde Istvánnak, aki gyújtogatásai után többször sárdon testvérénél bujkált. Göde Sárdon is fenyegetőzött, hogy gyújtogatni fog. Göde Istvánt végül Nemesnép nemesi önkormányzata egy már nem létező pallasjog és ezáltal általuk hozott törvénytelen ítélet alapján elevenen megégette 1794-ben. A per iratai a Zala Megyei Levéltárban fellelhetők. A település gyorsan gyarapodott 1790-ben már Gasparics tíz fő, Berke három fő, Borsos hét fő, Göde négy fő. 1829-ben Külsősárdon megjelennek a nemes Hermán (előtte Lentiszombathelyi) és a kámaházi Soós (előtte Baglad és Baksai) családok. A belsősárdi Tánczos család egyik ága a Soós családdal összeházasodva (Tánczos László és Soós Anna) került külsősárdra és Tánczos Károly 1836-ban már itt született. 1848 évi jobbágyfelszabadítás után a település továbbra sem tartozott földesúri hatalom alá lakói szabad tulajdonosok voltak. Ezek az adatok a nemesi összeírásokon alapulnak, az adóösszeírások áttekintése után lehetne a teljes, a nem nemesi jogállású népességet is megemlíteni. A telpülés lakói az 1970-es évekig szinte teljesen az alapító családok leszármazottai voltak. Mára már a népesség összetétele jelentősen változott. Ördög Ferenc hetési személynév vizsgálatai szerint (1970) Külsősárdon előforduló családnevek a következők: Bazsika 5, Berke 1, Bogárdi 1, Boncz 1, Cséh 3, Domján 2, Dömötör 2, Gasparics 6, Gerenda 1, Hajdu 2, Hepe 1, Horváth 2, Hosszu 4, Kancsal 3, Kovács 3, Kozma 2, Lujber 1, Major 2, Nagy 3, Netter 1, Szabó 2, Szőke 3, Tánczos 3, Török 2, Treiber 5, Tüske 7, Zvér 5. Belsősárdon előforduló családnevek: Bedő 4, Darabos 2, Fehér 3, Hajdu 2, Hermán 4, Horváth 2, Huzián 3, Jakab 3, Joós 3, Kerekes 8, Király 2, Kóbor 1, Kozma 3, Kulcsár 3, Lapath 6, Markotán 2, Nagy 3, Németh 4, Papp 1, Sibet 2, Soós 1, Szőke 2, Tánczos 2, Tompa 5, Tüske 7, Varga 3, Vida 5, Völgyi 2. Külsősárdi családok jelenleg (2008.): Ásztai 1, Bali 1, Bazsika 2, Bálint 1, Bekő 1, Berke 1, Boncz 1, Cséh 1, Darvas 1, Gasparics 2, Gáspár 1, Gergő 1, Hosszu 1, Kancsuka 1, Kaszás 1, Kovács 3, Kozma 2, Nagy 3, Pálfi 1, Ragoncsa 1, Szente 1, Takács 1, Tánczos 1, Tüske 4, Völgyi 1. Külsősárd a Rédics Községi Közös Tanácshoz tartozott. Előtte rövid ideig működött közös tanács Belsősárddal. A tanácsrendszerben a község elöljárója Tüske Vilmos volt 1990-ig. Polgármesterek: 1990-1999 Cseh Béla, 1999-2006 Tüske Vilmos, 2006- Gasparics Győző. [szerkesztés] NevezetességeiSok látnivalóval nem lehet büszkélkedni, de említésre érdemesek a következők: - a XIX. században épült szoknyás harangláb, mely sajnos az 1991-es felújítása során jellegét vesztette, fő tartó oszlopai erdetiek, a harangja pedig az első világháború után lett újra öntetve, elektromosan működik; - mellette található a két világháború hősi halottainak emlékműve; - a közeli erdőben nyílík a védett tőzike; - Belsősárddal közös területen a horgász tavak (volt kavicsbánya); - településen több portán és a környező földeken is megtekinthetők az ötvenes évek határzárának műszaki-katonai objektumai a "bunkerek". [szerkesztés] Külső hivatkozások |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||