|
|
José Cura
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
José Cura (Rosario, Santa Fe, Argentína, 1962. december 5. –) világhírű operaénekes, zeneszerző, karmester,színész,showman és emellett tanár,fotós és üzletember egyaránt. Manapság a "21. század tenorsztárja" ill. Placido Domingo , Luciano Pavarotti és Jose Carreras triumvirátusára utalva a "4. tenor" jelzővel is illetik. Nős (felesége Silvia), két fiúgyermek (Jose Ben, Nicolas) és egy lánygyermek (Yasmine) édesapja.
"Imádkozom Istenhez, hogy művészi küldetésem békét hozzon azoknak a lelkeknek, akik összefutnak a zenémmel" (Jose Cura, 2001 októbere, Japán)
1962. december 5-én született Rosarioban (Argentína), zenekedvelő családban. 8 évesen édesapja beíratta a helyi zeneiskolába zongorát tanulni, de pár óra után a tanár egy olyan papírral küldte haza, melyen az állt, hogy nem érdekli és nincs is tehetsége a zenéhez. Saját állítása szerint ennek a tanárnak azóta is hálás, mert volt ideje gyereknek lenni.
12 évesen egy barátja hatására elkezdett gitározni tanulni, később már eszerint választott középiskolát. 16 évesen zeneszerzést és zongorázni tanult Carlos Castro és Zulma Cabrera irányításával, majd felvették a Rosarioi Nemzeti Egyetem Művészeti Karára 1982-ben. Zeneszerzői és karvezetői tanulmányait ösztöndíjjal folytatta a Buenos Airesi Teatro Colón Művészeti Karán.
Énekelni a 20-as évei végén kezdett, amikor az egyetemi kórus másodkarnagya volt, mert a karvezető állítása szerint szép hangja van és segítené a dirigensi munkájában is. Ekkor ismerkedett meg Horacio Amurival, aki megtanította neki saját énektechnikáját. Meghallgatásról meghallgatásra járt, de mindig elutasító, a tehetségét becsmérlő értékelést kapott. Majd ezek és az akkori argentin helyzet hatására feladta a kényszerből vállalt munkahelyeit és 30 évesen, 1991-ben feleségével és pici gyermekével átköltözött Európába. ( "Ha belegondolok,hogy a házam egy mai koncertem árának negyedéjért adtam el, hogy akkor megvehessük a repülőjegyeket!" - nyilatkozza a 2008-as kiadású José Cura in concert Budapest 2000 c. DVD-n).
3 évig Olaszországban tartózkodtak, aztán 1992-ben útja egyenesen Vittorio Terranovahoz vezetett az Amuritól kapott ajánlólevéllel. A híres tenorista az olasz melodrámai, belcanto stílus kiváló szakembere. Sokáig egy garázsban éltek a családjával, nehéz anyagi körülmények között, de kemény munka és kitartás árán az 1993-as sikeres trieszti Bilbao előadás után megnyerte az 1994-es nemzetközi Domingo-énekversenyt, amellyel felkeltette a nemzetközi sajtó és szakma érdeklődését.
Attól fogva a karrierje rendületlenül halad előre. 1995-ben Párizsba költözött, ma már Madridban élnek. 2001-ben a Synfonia Varsovia fő vendégkarmestere lett és jelenleg a velencei egyetem óraadó tanára. Amerikától Olaszországon át Tokióban egyaránt virágzik a karrierje és manapság az egyik legkeresettebb énekesként és karmesterként tartják számon.
[szerkesztés] Díjak és elismerések

- 1994 - első hely- Nemzetközi Placido Domingo Énekverseny
- 1997 - Abbiati Award- olasz kritikusok díja
- 1998 - Orphée d'Or-Académie du Disque Lyrique,Franciaország
- 1999 - Professor Honoris Causae(tiszteletbeli egyetemi tanár)- Universidad C.A.E.C.E.,Argentína
- 1999 - Citizen of Honour-Rosario,Argentína
- 1999 - ECHO-Deutscher Schallplattenpreis(német hanglemez díj)-az év énekese,Németország
- 2001 - Az Év Legjobb Művésze(Best Artist of the Year)-Grup de Liceistes,Barcelona
- 2002 - Ewa Czeszejko díj-Schacka Alapítvány,Lengyelország
- 2003 - Az Év Művésze(Artist of the Year),Catullus díj,Olaszország
- 2004 - Citizen of Honour,Veszprém
- 2005 - Premió Cittá di Piacenza,Olaszország
- 2006 -Premio ‘Enric Granados’ és ‘Insignia d’or dels Amics de l’Ópera de Lerida’,Spanyolország; Premio ‘Giovanni Zanatello’ és Verona per l’Arena Foundation,Olaszország
- 1993 - Bibalo:Signorina Julia,Verdi Színház,Trieszt,Olaszország-első főszerep
- 1994 - Puccini:Le Villi,Festival della Valle d'Itria,Olaszország-első megörökített előadás
- 1995 - Verdi:Stiffelio,Royal Opera House Covent Garden,London,Anglia-színházdebütálás
- 1995 - Verdi:Nabucco,L'Opera National de Paris(Bastille),Párizs,Franciaország-színházdebütálás
- 1996 - Sámson és Delila,Royal Opera House Covent Garden,London,Anglia-szerepdebütálás
- 1996 - Mascagni:Parasztbecsület,Ravenna,Olaszország-első televíziós előadás
- 1996 - Puccini:Tosca,Bécsi állami Operaház,Bécs,Ausztria-színházdebütálás
- 1997 - Ponchielli:La Gioconda,Milánói Scala,Milánó,Olaszország-színházdebütálás
- 1997 - Verdi:Otello,Teatro Regio Turin,Olaszország-szerepdebütálás,élő rádióközvetítés
- 1998 - Verdi:Aida,New Imperial Theatre,Tokyo,Japán-színház- és szerepdebütálás
- 1998 - Puccini:Manon Lescaut,Milánói Scala,Olaszország-videófelvétel
- 1998 - Sámson és Delila,Washingtoni Opera,USA-színházdebütálás
- 1999 - Mascagni:Parasztbecsület,Metropolitan Opera New York,USA a 2. tenor a Metropolitan történetében,aki a szezonnyitó éjszakán debütált(az első Caruso volt 1902-ben)
- 2000 - La Traviata á Paris,helyszíni televíziós és rádiós közvetítés Párizsból,a világ minden tájáról emberek milliói hallgatták és nézték,Franciaország
- 2001 - A Passion of Verdi,London Symphony Orchestra,Barbican Centre,London,Anglia,beszerezhető DVD-n
- 2001 - a Varsovia Synfonia Orchestra vendégkarmestere lesz,Varsó,Lengyelország
- 2002 - létrehozza a Cuibar Phono Video(CPV)-t a saját vállalatát és még ugyanebben az évben kiadja Rahmanyinov 2. szinfóniáját,melyet a Sinfonia Varsoviaval vettek fel,ez volt Cura első szinfónikus stúdiófelvétele
- 2003 - vezényli a Parasztbecsületet és még ugyanazon estén elénekli Leoncavallo Pagliaccijában Canio szerepét,Hamburgi Opera,Hamburg,Németország
- 2004 - Fifa nyitógála (FIFA Centenial World Player Gala),Zurich,Németország
- 2005 - Pagliacci:Leoncavallo,Berliner Deutsche Oper,Berlin,Németország,színházdebütálás
- 2005 - Opening Ceremony of World Games,Duisburg,Németország
- 2005 - Puccini:Fanciulla del West,Poyal Opera House,London,Anglia
- 2005 - Olaszországi debütálás,mint karmester,Rachmanyinow:2. Zongoraverseny és 2. Szinfónia,Piacenza,Olaszország
- 2006 - Andrea Chenier,Teatro Commonale di Bologna,Bologna,Olaszország,DVD felvétel
- 2006 - Verdi:Othello,Gran Teatre del Liceu,Barcelona,Spanyolország,DVD felvétel
- 2006 - Puccini:Pillangókisasszony,Wiener Staatsoper (Bécsi Állami Operaház) ,Bécs,Ausztria
- "José Cura,a new Othello was born."-José Cura,egy új Othello született.
- "The Argentinean José Cura represents the great hope of modern opera."-Az argentin José Cura nagyszerű reménye a modern operának.
- "Cura proves again that there is no more exciting young tenor on the scene today."-Cura ismét bebízonyította,h nincs több még egy ilyen izgalmas fiatal tenor a színen manapság.
- "José Cura is a phenomenally gifted artist."-José Cura egy fenomenálisan meg ajándékozott előadó/színész.
- "A genius in communicating with the public."-Zseni a közönséggel való kommunikációban.
- "This tenor possesses the courage of conquerors."-Ez a tenor birtokában van a hódítók bátorságának.
- "Truly impossible to ignore, José Cura with his voice of the century!"-Igazából lehetetlen figyelmen kívül hagyni José Curát az évszázad hangjával.
- "José Cura owns the magic formula for sending an audience into a state of rapture!"- José Cura olyan mágikus formulával rendelkezik,amivel a közönséget a gyönyör/mámor állapotába repíti.
- Georges Bizet:Carmen
- Umberto Giordano:Fedora,Andrea Chenier
- Hans Werner Henze:Pollicino
- Ruggero Leoncavallo:Pagliacci
- Pietro Mascagni:Parasztbecsület,Iris
- Giacomo Puccini:La rondine,Manon Lescaut,Le Villi,Tosca,Turandot,Pillangókisasszony
- Camille Saint-Saens:Sámson és Delila
- Giuseppe Verdi:Traviata,Stiffelio,Othello,La Forza del destino,Simon Boccanegra,Aida,Nabucco,A Trubadúr
- Riccardo Zaudonai:Francesca da Rimini
- 1994 - Puccini:Le Villi R: live 1994 July 31, August 2
- 1996 - Mascagni:Iris R: live 1996 January 11, 13, 16, 18-19, 21, 24
- 1997 - Puccini arias R: 1997 June 22-29, July 6
- 1997 - Anhelo, Argentinian songs, R: 1997 February 16, 20-23
- 1998 - Saint-Saëns:Samson et Dalila R: 1998 Jully 21-29
- 1998 - Umberto Giordano:Fedora
- 1998 - Puccini:Manon Lescaut R. live: 1998 June
- 1999 - Verismo arias (CD, DVD audio), R: 1999 July 5-9
- 2000 - Leoncavallo:Pagliacci , R: 1999 September 3-4, 6
- 2000 - Verdi arias, R: 2000 February 7-12
- 2000 - La Traviata a Paris, R live: 2000 June 3-4
- 2000 - La Traviata-greatest moments
- 2001 - Bravo Cura, tour collection 2001
- 2002 - Boleros, songs R: 2001 June 11-15, August 6, December 4-6
- 2002 - Artist Portrait
- 2002 - Rachmaniov:Symphony no. 2 in E Minor Opus 27 R: 2001 December 3-4
- 2002 - Aurora, opera arias R: 2002 February 18-19 / March 1-2
- 2003 - Song of Love (José Cura & Ewa Malas-Godlewska)
- 2004 - Dvorák:Love Songs & Symphony no 9 R: 2003 October 18-19, 28
- 1999 - Great Composers (Giacomo Puccini)
- 1999 - In passione Domini concerto,Palm sunday concert-virágvasárnap
- 2001 - Verdi Gala,Greatest opera arias from Giuseppe Verdi (c.Zubin Mehta)
- 2001 - A Passion for Verdi (Giuseppe Verdi, c. Pier Giorgio Morandi, José Cura)
- 2001- Tosca (Giacomo Puccini, c. Pier Giorgio Morandi)
- 2002 - A Trubadúr (Giuseppe Verdi, c.Carlo Rizzo)
- 1998,1999,2000 - Il Trittico-Il Tabarro,Suor Angelica,Gianni Schicchi (Giacomo Puccini, c. Riccardo Chailly)
- 2004 - Verdi Gala-Buon compleanno Maestro Verdi 2004 (Giuseppe Verdi, c. Renato Palumbo)
- 2005 - Manon Lescaut (Giacomo Puccini, c. Riccardo Muti)
- 2006 - Andrea Chenier (Umberto Giordano, c. Carlo Rizzii)
- 2007 - Otello (Giuseppe Verdi, c.Antoni Ros-Marba)
- 2007 - La Traviata a Paris (Giuseppe Verdi, c.Zubin Mehta), R live: 2000 June 3-4
- 2008 - José Cura-in concert Budapest 2000
- Lesley Garrett live at Christmas (Guests: José Cura, Guy Barker, Sibongile Khumalo)
[szerkesztés] Külső hivatkozások, Források
|