IV. Károly magyar király

IV. (Boldog) Károly
osztrák császár, magyar és cseh király.

IV. Károly magyar király
Uralkodása	1916. november 21. – 1918. november 11.
Megkoronázása	1916. december 30.
Teljes neve	Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Habsburg-Lothringen
Született	1887. augusztus 27.
	Persenbeug, Ausztria
Elhunyt	1922. április 1.
	Funchal, Madeira
Elődje	I. Ferenc József
Utóda	Nem volt
Felesége	Zita Bourbon–pármai hercegnő
Gyermekei	Habsburg Adelheid Habsburg Erzsébet Habsburg Félix Habsburg Károly Lajos Habsburg Ottó Habsburg Róbert Id. Habsburg Rudolf Habsburg Sarolta
Dinasztia	Habsburg–Lotaringiai
Apja	Ottó Ferenc főherceg
Anyja	Mária Jozefa szász királyi hercegnő

Károly édesanyja, Mária Jozefa, valamint testvére, Miksa társaságában

Az uralkodó hintója kísérettel

IV. (Boldog) Károly (Persenbeug, Ausztria, 1887. augusztus 27. – Funchal, Madeira szigete, 1922. április 1.), teljes nevén Karl Franz Josef Ludwig Hubert Georg Maria von Habsburg-Lothringen a Habsburg–Lotaringiai-ház utolsó uralkodója, 1916 és 1918 között I. Károly néven osztrák császár, III. Károly néven (nem megkoronázott) cseh, és IV. Károly néven magyar király. Két évi uralkodása után Ausztriát köztársasággá kiáltották ki. Nem mondott le, de az új államformát nem fogadta el. 1922-ben bekövetkezett haláláig azon tevékenykedett, hogy visszaállítsa a monarchiát, ám nem járt sikerrel.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Neveltetése és a trónöröklés

A Habsburg–Lotaringiai dinasztiában, Ottó Ferenc főherceg és Mária Jozefa szász királyi hercegnő gyermekeként látta meg a napvilágot. Teljes neve: Károly Ferenc József. Anyja mélyen vallásos volt, gyermeke nevelésében elsődleges szempont volt, hogy távol tartsa kicsapongó életet élő apjától. Nem házitanítóktól, hanem nyilvános iskolában, a katolikus bécsi bencés gimnáziumban tanult. Károly csak 1906-tól kapott komolyabb figyelmet az udvartól, mikor apja gégerákban meghalt. Mivel Ferenc József elsőszülött fia, Rudolf koronaherceg 1889-ben öngyilkos lett, majd Ferenc József unokaöccse, Ferenc Ferdinánd főhercegnek, mint következő trónörökösnek, rangon alul kötött házassága feltételeként le kellett mondania saját gyermekeinek trónigényéről, apja révén Károly főherceg szintén előrébb került a trónörökösök listáján.

Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-án Szarajevóban merénylet áldozatává vált, Ferenc József pedig 1916. november 21-én elhunyt, így a trón Károly főhercegre szállt. 1916. december 2-án az új császár napiparancsban tudatta a birodalom népeivel, hogy maga veszi át az osztrák-magyar hadsereg szárazföldi és tengeri erőinek főparancsnokságát. A címmel együtt megkapta a tábornagyi rangot (Feldmarschall), a korábbi főparancsnok, Frigyes főherceg így kénytelen volt lemondani tisztségéről és visszavonulni.

[szerkesztés] Megkoronázása

IV. Károlyt 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. A koronázásra a Mátyás-templomban került sor, ahol - a koronázások történetében első ízben - a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Vele együtt magyar királynévá koronázták feleségét, Zita Bourbon–pármai hercegnőt, akivel még 1911-ben kötött házasságot.

[szerkesztés] Címei

"I. Károly Isten kegyelméből Ausztriai császár, Magyarország e néven IV., Apostoli Királya, Cseh, Dalmát, Horvát-Szlavonországok, Galicia, Lodoméria, Ráma, Szerb, Kún és Bolgárországok, úgy Illyria, Jeruzsálem stb. királya, Ausztria főhercege, Toscana és Krakó nagyhercege, Lotharingia, Salzburg, Steyer, Korontán, Krajna és Bukovina hercege, Erdély nagyfejedelme, Morvai őrgróf, Fel- és Al-Slézia, Modena, Parma, Piacenza, Guastalla, Osviecim és Zátor, Teschen, Friaul, Raguza és Zára stb. hercege, Habsburg, Tyrol, Kyburg, Göre és Gradiska grófja, Trient és Brixen fejedelme, Fel- és Al-Luzsica s Istria őrgrófja, Hohenembs, Feldkirch, Bregenz, Sonnenberg stb. grófja, Triest, Kattaro és a Szláv őrgrófság ura"

Forrás: 1917-es törvénycikkek

[szerkesztés] Családja

1911. október 21-én vette feleségül Zita Bourbon–pármai hercegnőt (1892–1989), akitől nyolc gyermeke született:

Habsburg Ottó (1912–) 1951-ben kötött házasságot Szász–meiningeni Regina hercegnővel (1925-)

Andrea (1953-)
Mónika (1954-)
Michaela (1954-)
Gabriella (1956-)
Walburga (1958-)
Károly (1961-)
György (1964-)

Habsburg Adelheid (1914–1971)
Habsburg Róbert (1915–1996) 1953-ban kötött házasságot Margherita di Savoia-Aosta hercegnővel (1930-)

Habsburg Félix (1916–) 1952-ben kötött házasságot Anna-Eugénie von Arenberg hercegnővel (1925-1997)

Habsburg Károly Lajos (1918–2007) 1950-ben kötött házasságot Yolande de Ligne hercegnővel (1923-)

Habsburg Rudolf (1919–) Először 1953-ban kötött házasságot Xenia Csernycsev-Besobrasov-val (1929-1968), majd 1971-ben Anna Gabriela von Wrede hercegnővel (1940-)

Habsburg Sarolta (1921–1989)
Habsburg Erzsébet (1922–1993)

[szerkesztés] Kilábalási kísérlet a világháborúból

IV. Károly egy minden ízében recsegő-ropogó birodalmat örökölt, egy egyre kilátástalanabb küzdelem, az I. világháború közepébe csöppent. Gyenge kísérleteket tett arra, hogy kilépjen a háborúból.

1917-ben feleségének fivére, Sixtus pármai herceg révén titokban felvette a kapcsolatot Clemenceau francia miniszterelnökkel. Beleegyezett abba, hogy a háború után Elzász és Lotaringia visszakerüljön Németországtól Franciaországhoz. Clemenceau nyilvánosságra hozta üzenetét, és amikor emiatt II. Vilmos kérdőre vonta Károlyt, ő meghátrált, megszakította a kapcsolatot.

[szerkesztés] Károly, a magyar király

Ottó Ferenc főherceg feleségével, és fiaival (Károllyal és Miksával)

Trónra lépve egyik első intézkedéseként lemondatta gróf Tisza István miniszterelnököt. Az összeomlás előtti utolsó pillanatokban Károly a választójog kiterjesztésével, a nemzetiségeknek adott engedményekkel próbálta egyben tartani a monarchiát, de ez a törekvése kudarcba fulladt. 1918 októberében a birodalmat autonóm egységekből álló szövetségi állammá alakította volna. A magyar kormány követelésére meghátrált, és kinyilvánította, hogy az átalakítás a magyar korona országait nem érinti. Ajánlata így is elkésett: a nemzetiségek többsége az antant támogatását élvezve ekkor már ki akart szakadni a birodalomból. Károlyi Mihály kormányát még ő (pontosabban, az ő nevében József Ágost királyi herceg, mint királyi főmegbízott, „homo regius”) nevezte ki.

Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; a mély háború keletkezésében semmi részem nem volt.

Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.

Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mely Magyarország jövendő államformáját megállapítja.

Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán.

Károly

– IV. Károly lemondó nyilatkozata a magyar államügyek intézéséről

1918. november 11-én Ausztriában, 13-án Magyarországon mondott le a kormányzásról, és miután november 12-én Ausztriában, november 14-én Csehszlovákiában, november 16-án pedig Magyarországon kikiáltották a köztársaságot, Svájcba költözött.

[szerkesztés] Visszatérési kísérletei és halála

1921. március 27. és április 5. között visszatért Magyarországra, és Horthy Miklós kormányzótól követelte a hatalom átadását, amire Horthy nem volt hajlandó. Ezután IV. Károly visszavonult Szombathelyre, majd újra – ezúttal levélben – felszólította Horthyt a hatalom átadására. Időközben Szombathelyre gyűltek a királyhű arisztokraták, és az ott állomásozó katonaság is a király mellett állt. Horthy – egy rövid megingás után – ismét mereven elutasította a hatalom átadását, és utasította a katonai parancsnokot, hogy távolítsa el a királyt az országból. Mivel IV. Károly akkor még ellene volt az erőszakos hatalomátvételnek, tudomásul vette a történteket, és antant katonák kíséretében visszatért Svájcba.

Másodszor 1921. október 20-án tért vissza repülőgéppel a nyugat-magyarországi Cirákra-Dénesfára. Ellenkormányt alakított, és vasúton Budapest felé indult Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó csendőr csapataival, amiket az útba eső helyőrségekben kissé kiegészített. Október 23-án Budaörsnél ütköztek meg a királyhű és a jórészt az egyetemi zászlóaljakból álló horthysta csapatok. A kormánycsapatok körülzárták a királyi katonákat, mire azok megadták magukat. A királyt a tatai Esterházy-kastélyba, majd Tihanyba szállították, végül kiadták az angoloknak, akik Madeira szigetére száműzték. Itt halt meg spanyolnáthában. Elsőszülött gyermeke, Habsburg Ottó lett a trónörökös, de sohasem került a trónra, és végül 1961-ben egy nyilatkozatában lemondott trónigényéről.

[szerkesztés] Boldoggá avatása

Károly – a Habsburgok számára „kötelező” katolikus vallásosságon túl – kezdettől fogva mély hitet mutatott. Édesanyjától, Mária Jozefa szász királyi hercegnőtól gondos katolikus nevelést kapott. Soproni évei alatt nemcsak a lelki életéért felelős domonkos atya, hanem szintén hívő katonai nevelője, gróf Georg Wallis is nagy hatással volt rá. (Később a gróf felesége, Pálffy Zsófia szervezte meg a császár boldoggá avatását előkészítő ún. Gebetsligát, amelyet aztán évtizedekig Kurt Krenn, Sankt Pölten elhíresült püspöke vezetett.) A herceg mind gyermekkorában, mind felnőttként barátságos, türelmes és jámbor volt. Feleségében, Zitában méltó társra lelt: a házasság előtt a menyasszony személyesen ment Rómába, hogy X. Pius pápa áldását kérje frigyükre. Gyermekeiket is vallásosan nevelték.

Károly a későbbiekben háborúellenes politikájával is jelentős érdemeket szerzett. Halálos ágyán buzgón imádkozott, utolsó sóhaja „Jézus, Mária, József” volt.

II. János Pál pápa IV. Károlyt 2004. október 3-án a Vatikánban, a Szent Péter téren boldoggá avatta. Szentté avató eljárását megkezdték.