EszközökMás nyelveken
|
Göteborg
Göteborg egy város Svédország nyugati partvidékén, Västra Götaland megyében. Népessége 2005-ben 485 000 (agglomerációval együtt 872 000), ezzel Stockholm után Svédország második legnagyobb városa. Három egyeteme van.
[szerkesztés] FekvéseA Kattegat nyugati partján található a város, a Göta älv és a Göta kanal partján. Agglomerációjához tartozik a saját megyéjén belül Ale, Härryda, Kungälv, Lerum, Mölndal, Partille, Stenungsund, Tjörn és Öckerö települések, a szomszédos Halland megyéből pedig Kungsbacka. [szerkesztés] TörténeteA középkorban Lödöse városa (40 km-re a mai Göteborgtól a Göta älv folyón lefelé) fontos kereskedelmi állomás és kikötő volt. Stratégiai okokból (a folyón lentebb elhelyezkedő norvég Båhus erőd közelsége miatt) a várost közelebb költöztették a tengerhez, azonban az új településnek (Nya Lödöse, azaz Új-Lödöse) is megvoltak a maga problémái, és a lakosoknak a régi Älvsborg erődbe kellett menekülniük. A 17. század elején Svédország a nyugati partvidéknek csak egy részét uralta. A kísérlet, melyet 1607-ben tettek egy Gothenburg nevű város alapítására a közeli Hisinge szigetén, a kalmárháború miatt kudarcba fulladt, de II. Gusztáv Adolf király kísérlete ugyanerre 1621-ben sikeresnek bizonyult. Az elkövetkezendő háborúk folyományaként 1658-ra a keleti dán tartományok a Roskildei béke értelmében Svédországhoz kerültek, így a Gothenburgtól északra és délre fekvő Bohus megye (Bohuslän) és Halland svéd területekké váltak, a város így kevésbé volt veszélyeztetett helyzetben. Ennek köszönhetően a nyugati partvidék fontos kikötőjévé és kereskedelmi központjává fejlődött. A 18. században a gothenburgi székhelyű Svéd Kelet-indiai Társaság lett Svédország legnagyobb kereskedelmi társasága. A várost angol, holland és német nyelven sokáig régi nevén, Gothenburgként emlegették, franciául pedig Gothembourgként, de napjainkban a legtöbb nyelvben ezeket az elnevezéseket felváltotta a svéd Göteborg forma. [szerkesztés] KözigazgatásaGöteborg törvényhozó testülete a közgyűlés, ennek 81 tagja van, akiket négy évre választanak. A közgyűlés jelöli ki a végrehajtó szervet, egy 13 fős bizottságot, élén a polgármesterrel. Göteborg 21 kerületre oszlik, az ő hatáskörükbe tartozik az általános iskolák, szociális és kulturális intézmények fenntartása. Némi nehézséget okoz, hogy a kerületek közgyűlései nem a helyi többséget képviselik, hanem a városházán hozott döntések alapján irányítják a kerületeket. Az 1998-as svédországi választások alkalmával három kerület – Askim, Torslanda és Älvsborg – helyi választásokat tartott, és le akart válni a városról, de a svéd kormány visszautasította kérelmüket. Városrészek: [szerkesztés] GazdaságElőnyös földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően Göteborgnak van a legfontosabb kikötője egész Skandináviában. A kereskedelem és hajózás mindig fontos szerepet töltött be a városban, a 18. században itt volt a Svéd Kelet-indiai Társaság székhelye. Fejlett az ipar (SKF, Volvo, Ericcson). [szerkesztés] Közlekedés
Villamos és nosztalgiavillamos (utóbbi főleg a turisták körében közkedvelt)
Fő repülőtere a Göteborgtól 20 km-re található Landvetter kisváros melletti Göteborg-Landvetter nemzetközi repülőtér. A kisebb, a Göteborg városi repülőtér a várostól 14 km-re északnyugatra fekszik. Fontosabb vasútállomásai a Centralstationen („Központi állomás”) és a Nils Ericson Pályaudvar, ahonnan Svédország több településére, valamint Oslóba és Koppenhágába indunak vonatok és autóbuszok. Fredrikshavnt kompjáratok kötik össze Kiellel, Kristianstaaddal és Newcastle-lal. [szerkesztés] Kultúra
Göteborg látképe a Liseberg vidámparkból
Göteborgban több színház és múzeum is található. Az új operaház, a Göteborgi Operaház 1994-ben nyílt. A múzeumok közül legjelentősebbek a Göteborgi Művészeti Múzeum, a Röhss Múzeum (tervezési és művészeti múzeum), hajózási, történelmi, tudományos, Kelet-indiai múzeumok és a Világkultúra Múzeuma, ami 2004-ben nyílt meg. A Göteborgi Botanikus Kert az egyik legszebb egész Európában. A liseberg vidámpark, Skandinávia legnagyobb vidámparkja a belvárosban található, és Svédország egyik legjelentősebb turistalátványossága. Mellette található az Universeum nevű tudományos központ. A belvárosra és a kikötőre szép kilátás nyílik a GötheborgsUtkiken kilátóból. [szerkesztés] Érdekességek
[szerkesztés] TestvérvárosaiGöteborgnak hivatalosan három testvérvárosa van, és hosszú ideje nem kötnek új formális testvérvárosi kapcsolatokat.[2]
A testvérvárosokon kívül számos partnervárosa is van. Ezek közül három stratégiai partner, velük konkrét projektek szintjén működik együtt Göteborg[3]: További partnervárosok, akikkel kevésbé élénk a kapcsolat: [szerkesztés] Források
[szerkesztés] Külső hivatkozások
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||