Eszközök |
1896. évi nyári olimpiai játékok (birkózás - férfi kötöttfogás)
A férfi kötöttfogás volt az egyetlen birkózó esemény ezen az olimpián. A Panathinaikosz stadionban tartott versenyen nem voltak súlyhatárok, azaz minden versenyző (legyen az bármekkora is) egy csoportban volt. A szabályrendszer szinte teljesen azonos volt a mai kötöttfogású birkózás szabályaival, azzal a két különbséggel, hogy nem volt időkorlát, ill. szabad volt a lábfogás (nem úgy, mint most). Eltekintve a két görög versenyzőtől, az összes többi atléta már korábban részt vett más sporteseményen. A versenyt április 10-én rendezték, kivéve a döntő folytatását, ami átcsúszott április 11-ére.
[szerkesztés] Érmesek
[szerkesztés] Teljes sorrend
[szerkesztés] SorsolásNegyeddöntők
senki
senki
Elődöntők
Döntő
[szerkesztés] Versenyösszegzés[szerkesztés] NegyeddöntőkAz első mérkőzés a görög Stephanos Christopoulos és a magyar Tapavicza Momcsilló között zajlott. A két atléta majdnem egyforma magas és nehéz volt, ezért a küzdelem nagyon kiegyenlített volt. Azonban Tapavicza szép lassan elfáradt és kikapott. A második összecsapáson a német tornászbajnok Carl Schuhmann csapott össze a brit súlyemelő bajnokkal, Launceston Elliottal. Schuhmann könnyedén győzött. A görög Georgios Tsitas játék nélkül jutott tovább. [szerkesztés] ElődöntőkAz egyetlen tényleges elődöntőt a két görög birkózó játszotta. A meccs Tsitas számára győzelmet és egy vállsérülést hozott. Ezzel Christopoulos szerezte meg a bronzérmet. Schuhmann erőnyerő volt, így játék nélkül jutott a döntőbe. [szerkesztés] DöntőA döntőben Tsitas találkozott Schuhmann-nal. Már majd' 40 perce küzdöttek egymással, mikor a bírók félbeszakították és elhalasztották a mérkőzést másnapra, ugyanis a nap már lemenőben volt. Másnap reggel folytatódott a küzdelem és Schuhmann hamarosan megszerezte a győzelmet.
|
|||||||||||||||||||||||||